Bár sokan még álmatlanul forgolódtak a töménytelen karácsonyi beigli elfogyasztása miatt,sokan pedig már előre alkoholos állapotba kerültek lévén közeledett szilveszter,nekem mégis más jutott eszembe az év végéről. Méghozzá az,hogy ismét részt vehetek a rallysprint gálán ezúttal Haraszti Zsolt alias Rocker Lada Kombijának jobb oldalán. Szokásos hajnali kelés meg ilyesmi de kit érdekelt ez amikor újra fejembe húzhattam a sisakot,becsatolhattam az övet és száguldhattam.A verseny mindössze három gyorsaságiból állt ,de ez egy év végi buliversenyen természetes. Nos így láttam én a jobb oldalról:
1. gyorsasági
Nos itt rögtön el is lehetetlenítettük helyzetünket. Történt ugyanis ,hogy a körpályán második körünket megkezdve fékuton elúszott az autó és a helyzet menthetetlen volt. Megforogtunk. Na persze nem dőltünk kardunkba ettől hiszen a cél az volt,hogy jól érezzük magunkat.
2.gyorsasági
Ez már jobban tetszett. Dobáltuk keresztbe-hosszába,ahogy illik. Az idő is tűrhető volt hiszen a széria Ladák között első időt jöttünk.
3.gyorsasági
Itt már elborult az agyunk:) Mindenhol keresztbe mentünk ráadásul egy körrel többet is teljesítettünk így hálálva meg a nézőknek a szurkolást meg persze ez egyfajta bónusz volt nekünk is.
Noha kupával nem de élményekkel gazdagodtunk mindketten.
képek: komi-picurka.hu