Nos avval búcsúztam hogy megpróbálunk a 4.-5. hely közelébe autózni majd a versenyen. Lássuk mi sült ki belőle.
Szombat reggel fél 8-kor érkeztünk a szervízbe. Öcsi már előtte lehozta a Trabantot így már ott várt minket a kicsike. Amég Andris szüleit vártuk kicsit körbejártam a gépet,magamra állítottam az övet stb. Fél 10-kor vette kezdtetét az adminisztratív átvétel. 10 óra körül el is mentünk a sátorhoz hogy átvegyük a rajtszámokat,egyeztessük az adatokat. Ekkor még úgytűnt minden simán megy nem jelentett gondot hogy csak 2 nap múlva leszek 18 éves. Fél 12-re volt írva a technikai gépátvétel úgyhogy volt időnk bőven tehát nekiálltunk tréningezni. Elsőre feltűnt hogy a pálya iszonyatosan felhordásos lesz a verseny során,nagyon sok volt a levágós rész illetve a kanyar tövébe letett szalmabála ami szép lassan ha érintőre veszik az autók lefoszlik. De amúgy nagyon tetszett. Visszaérve a tréningről meglepődve tapasztaltuk hogy mégse engednek rajtolni csak ha szerzek szülői felelősség vállalói papírt. Végül ez is sikerült és a technikai gépátvétel is. Az 59-es rajtszámot kaptuk ezt is feltettük az autóra és vártuk a prológot.
Prológ: Eszméletlen érzés. Egy kb 1 km-es etappal lettünk felvezetve. Sok integető ember volt az út szélén. Megbeszéltük hogy a prológot elspóroljuk csak semmi virtuskodás. A hátsó visszafordító nemjött össze tolattunk egyet aztán Trabika úgy gondolta ő gondoskodik a látványról. Fennakadt a gáz és csak Öcsi lélekjelenlétének köszönhető hogy nem bombáztuk el a gumikat. Ezután leparkoltuk a kocsit hiszen a mezőny egyszerre lett visszavezetve a szervízbe. Megnéztük a prológot aztán ismét visszavezetés leírhatatlan hangulatban.
GY 1: Megbeszéltük hogy megpróbálunk bekezdeni de aztán végül egy erős 80%-ot autóztunk.Semmi extra nem történt
GY 2: Na itt már volt. A pálya közepén van egy B3 elront-J3 kombináció. Nos nem eléggé rontottuk el és a kanyarban lévő bucka feldobott 2 kerékre. Nemsokon múlott a tető de megvolt,aztán pedig egy pályára betekerő biciklis miatt megállítottak minket.
GY 3: Még nemtudtuk mi lesz az előző gyorssal hiszen időt nemkaptunk . Úgyhogy ezt lefűztük ahogy illik. Aztán a szakasz után beszéltünk Balatonyi Árpival aki adott egy új rajtot a 2.gyors helyett
GY 2 restart: A mezőny közepén mentünk kicsit hirtelenre sikerült nemtudunk igazán koncentrálni. Végülis türhető időt jöttünk és Oberlingéknek akiknek a 2.gyorson gondjuk volt sikerült adni.
GY 4: Itt már tudtuk hogy dobogóért is mehetünk akár. De az ellenfelek nagyon erősek voltak. Aztán jött a hír: Kiss Pistiék defektet kaptak és 20 mp-el rosszabb időt mentek mint mi. Lukácsék viszont 4-el vannak mögöttünk.
GY 5: Hatalmas volt a tét. A dobogó. Iszonyatosan átjöttünk kategória első idővel és sikerült megtartani a dobogót. A szervíz bejáratnál Zolika már jött gratulálni.
Díjkiosztó: Nagyon hangulatos volt. Remegett kezünk lábunk mikor kiszólítottak 3.-nak. Ezúton is gratulálok az Oberling-Varga és a Kiss-Kissné párosoknak.
Folytatás? Mi sem tudjuk még de Nagypall közel van és mivel mindenkinek új megkéne próbálni.
Részemről folytatás vasárnap mohácson,de csak nézőként.
Köszönöm ezúton is a családomnak,barátaimnak és mindenkinek a szurkolást!:)